A Mérges rája-köd
	A Mérges rája-köd (Henize 1357) (Forrás: Matt Bobrowsky, Orbital Sciences Corporation és a NASA. NSSDC kép) A képen a NASA Hubble-űrtávcső felvétele látható a Mérges rája-ködről (Henize 1357), ami az eddig ismert legfiatalabb „planetáris köd”. A képen látható színek a különböző gázaknak tulajdoníthatók: nitrogén (vörös), oxigén (zöld) és hidrogén (kék). A csillagköd azért kapta ezt a nevet, mert formája egy mérges rájáéhoz hasonlít. A köd 18.000 fényévnyire van tőlünk az Ara (Oltár) csillagképben, és kb. 130-szor nagyobb naprendszerünknél. A központi csillagot egy zöld gázgyűrű veszi körül, két oldalán (a képen a gyűrűtől balra lenn és jobbra fenn) egy-egy gázbuborékkal. A csillagködökben néha megtalálható kettős gázbuborékok kialakulása mindig is rejtély volt a csillagászok számára. A képen a csillagködön belül egy másik csillag is látható (10 óra irányában). Ez azt jelzi, hogy itt egy kettős csillagról van szó. A mostani elméletek szerint egy csillagköd úgy alakul ki, hogy egy haldokló, kis tömegű csillag megnövekszik és vörös óriáscsillag lesz belőle, majd a külső rétegei leválnak és a csillagszél hatására szétterjednek. Ezután a megmaradt csillagmag nagyon felmelegszik: felszíni hőmérséklete elérheti a 400.000°C-ot. Az általa kibocsátott ibolyántúli sugárzás gerjeszti a gázfelhőt, ami fényleni kezd. Egy gyors szél, azaz a forró központi csillagtól kifelé hajtott anyag összenyomja a gázt és kifelé löki a gázbuborékot. A Henize 1357 eredetileg egy közönséges B-típusú csillag volt. 1970-ben még nem észleltek csillagködi anyagot, 20 évvel ezelőtt pedig a központi csillag körüli gázfelhő még nem volt elég forró ahhoz, hogy ragyogjon. Egy HST sajtóközlemény szerint „Az előző földi spektroszkópiai megfigyelések azt jelzik, hogy az elmúlt néhány évtized alatt a Henize 1357 közönséges forró csillagnak tűnő égitestből fiatal planetáris köddé változott.” Ez azt jelenti, hogy kevesebb mint 30 év alatt a Henize 1357 egy B-típusú (felszíni hőmérséklet: 12,000–25,000°C) csillagból vörös óriáscsillaggá változott, kibocsátotta a gázfelhőt, amiből azután kialakult a mostani csillagköd, majd felmelegedett több százezer fokra. Ez a gyors „evolúció” elképesztette az evolucionista tudósokat, de nem a kreacionistákat, akik szilárdan és helyesen azt tartják, hogy Isten teremtette a Napot, a Holdat és a csillagokat, mégpedig egyetlen nap alatt, de megteremthette volna őket egy óra alatt vagy még kevesebb idő alatt, mivel mindentudó és mindenható. Azonkívül ha nem ismerjük el Istent mint minden dolog végső okát, sohasem fogunk tudni válaszolni arra a kérdésre, hogy mi indította el a ködkialakulási folyamatot és miért éppen most? „Az egek beszélik Isten dicsőségét” - Mit ír a Biblia a Nap, a Hold és a csillagok eredetéről?